A XIX. század második felében a geológiai kutatások sok erdélyi és székelyföldi széntelep (Köpec, Vargyas, Középajta, Barót, Ma­gyar­hermány, Sepsiszentgyörgy, Illyefalva, Kálnok stb.) bányaföldtani helyzetéről adtak hírt, s ezek közül az erdővidéki telepek bizonyultak a legjelentősebbeknek mind a tartalékok, mind a szénrétegek minősége és települési viszonyai szempontjából.
A kezdetekről egy napjainkig fennmaradt köpeci történet szól, amit e sorok szerzője jegyzett le közel fél évszázaddal ezelőtt Zólya Jánostól. A köpeci szenet egy Baló Ferenc nevű pásztorember fedezte fel, aki jószágait a Csihányos-patak környékén deleltette, fenn, a köpeci erdőn. Tüzet is gyújtott, ott sütötte meg szalonnáját. S hogy délutánra is maradjon kevéske parázs, a patak széléből nagy lapos köveket borított rá. Délután nagy meglepetéssel látta, hogy a lapos kövek meggyúltak, égnek! Bizony, azok széndarabok voltak. Az esetet elmondta lenn a faluban is, ekkor indult útjára a köpeci szén! Stur bécsi geológus 1872-ben a köpeci telep megnyitását javasolta. Ekkor alakult az Erdővidéki Bányaegylet Rt., amelynek a marosvásárhelyi székhelyű Erdélyi Keres­kedelmi és Hitelbank szolgáltatott anyagi alapokat, elnöke gróf Teleki Sámuel volt, első igazgató-mérnöke a felvidékről meghívott Greguss János (1844–1894) bányamérnök. / Kisgyörgy Zoltán