Könyvkötői, korabeli kartonkötésben.

Erdélyből, a nagy menekülés idején, tehervonaton jön az előkelő, gazdag család. Szekrénybe zárva hozza át a határon a családapát, kifúrt asztallábakban, más bútordarabok rejtekeiben a pénzzé tett vagyont. Mi lesz velük a háború utáni Budapesten? Ezt akarja elmondani regényében Beczássy Judit. Érdekes kortörténeti kérdés és érdekel, mit felel rá az írónő.  (...)
A menekültek-ből az derül ki, hogy az Erdélyből jött család eredeti talajából kiszakított fa, nem tud gyökeret verni a budapesti talajban. A férfi már megtörött idegekkel jön át a határon, az első zavaros idők konspirációinak egyikében vett részt, emiatt a románok halálra ítélték, csak feleségének erélyes közbenjárása mentette meg a kivégzéstől. A budapesti levegőbe nem tudja beleélni magát, büszke állást kérni, azt várja, hogy kínálják neki. A kényszerű tétlenségben egyre jobban elpuhul, elveszti minden cselekvő akaratát s a végén lecsúszik kávéházi és korcsmai fecsegővé. Az asszony erélyes és tevékeny tudott lenni az otthoni hatalmat és tekintélyt jelentő levegőben, de teljesen tájékozatlan és tehetetlen a neki új, idegen környezetben, gyermekeivel szemben elveszti minden nevelő befolyását s az anyagi ügyekben is, melyeknek a gondja reá hárult, prédája volna minden gazságnak, ha nem csatlakozna hozzá mentőül a derék Steiner zsidó, egy mindig mozgékony ügynök, aki az úri család iránti áhítatból kelletén is túl magára vállal minden anyagi gondot. A gyermekek? Az idősebbik fiú hamarosan, még gimnázista korában elkezdi a züllést, amely végül egészen lebuktatja. Az idősebbik leány kettéhasadt lelkű teremtés, aki maga se tudja, mit akar, elszalasztja a boldogság alkalmait s csak a vénlányság küszöbén szedi össze magát egy célra néző szerelemre. Csak a két kisebbik gyerek, fiú és leány lát célt maga előtt és mutat erőt elérésére, - ők már az új atmoszféra gyermekei, Erdélyből csak bizonytalan emlékeket hoztak, melyek nem akadályozzák őket jövőjükben.  (...) Az írónak nyilvánvalóan nem volt szándéka típust rajzolni, egyéni esetet mond el, de mégis van, ami tipikus a regényben: és mai módon tipikus: a gyökértelen élet ma oly gyakori kilátástalanságának könnyei vannak benne. /Schöpflin Aladár: A menekültek. Beczássy Judit regénye, Nyugat 1933. 9. szám/