Kiadói, kopottas egészvászon kötésben. 

A szerző összegyűjtötte e harminc év Mindszenty-tiszteletét kifejező tények dokumentumait: ismertetést nyújt a mariazelli 1975-1991 közötti időszakról, majd pedig teljes részletességgel az azóta eltelt, 1991-2005 közötti másfél évtizedről.
Az a kultusz, amelyről Mindszenty bíborossal kapcsolatban beszélünk, "alulról" indult, a magyar társadalom különféle csoportjaiból, az "egyszerű nép"-ből éppen úgy, mint a világi és egyházi értelmiség köreiből, teljesen spontán módon, nem felsőbb hivatalos szervektől kezdeményezve, azok által megszervezve és fenntartva. Ez még a bíboros nyilvános, majd rabságba rejtett életében elkezdődött, és felfokozva - ugyancsak a társadalom széles köreiben - tovább folytatódott 1975-ben bekövetkezett halála után. Ez ma is tart, átlépve a XXI. századba. E nagy erővel és széles körben érvényesülő Mindszenty-tisztelet az 1990-es évek elejétől cselekvésre ösztönözte a hivatalos egyházi szerveket is. A Mindszenty-kultusz erejét azonban változatlanul az alulról jövő spontaneitás, az őszinte bensőségesség, az egyház és a haza iránti tevékeny hűség tömegekben élő tudatossága adja - Mindszenty bíboros ösztönző példája nyomán -, magával ragadva másként gondolkodókat is. A tények, dokumentumok mögött a legújabbkori magyar történelem egyik sajátos szellemtörténeti, valláslélektan, tömegpszichológiai szálát ismerheti meg e kötetből az Olvasó.

Ceruzás aláhúzásokkal.

A Negyvennyolctól negyvennyolcig - A magyar ifjúság könyve egy 1948-ban, az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriumára megjelent reprezentatív antológia és monográfia.  A mű a „szabadság száz évét” (1848–1948) tekinti át, összekötve az 1848-as forradalom eszméit a második világháború utáni új, demokratikus Magyarország építésével.

Részletes adattárral

Előszó
A magyar középkor titkai között alighanem Béla király jegyzője és ennek műve az, amely immár kétszáz esztendeje legtöbbet foglalkoztatta a tudósokat meg a nagyközönséget egyaránt. Valóban olyan tárgy ez, amelyről sokat tudunk ahhoz, hogy találgatni lehessen, de egyelőre még nem egy tekintetben igen keveset, hogy megnyugtató biztonsággal dönthetnők el a vele kapcsolatban felvetődő kérdéseket. Mindjárt az első betűje, illetőleg a kezdő szavai végeérhetetlen, heves viták kereszttüzét vonták magukra. T. i. a szöveg élén álló P dictus magister kifejezésben a P betűt egyesek úgy magyarázták, hogy vele a leíró a középkori latin helyesírásban szokásos módon a latin prae = ,elől' igekötőt rövidítette. Mások pedig valami személynévnek a kezdőbetűjét vagyis rövidítő jelét látták a P-ben. A kifejezésnek ilyen vagy amolyan értelmezése főképen azért fontos, mivel elsősorban rajta fordul meg, vajjon egyszersmindenkorra Névtelen vagy Anonymus marad-e a szerző, vagy pedig sikerül-e a kilétét felderíteni és így a szerző ismeretlenségével együtt járó homályt a mű felől is számos ponton eloszlatni. A praedictus magister = ,elől mondott' vagy ,fentnevezett mester' magyarázat hívei azt gondolták, hogy mivel a szöveg az első levélnek nem az előlapján, hanem a visszáján kezdődik, a szerző nevét a cím utólagos feljegyzése végett üresen hagyott előlap tüntette volna fel.